română  |   english  |   RSS Feed   Facebook


Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy

Letölthető a Panteon. A Székely Nemzeti Múzeum képtárának alapkiállítása c. kiadvány digitális változata.

A képzőművészeti gyűjtemény rövid története

Alapításakor a Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye alig több mint száz képet számlált. Az 1879. szeptember 15-én keltezett jegyzőkönyv szerint a múzeumalapító özv. Cserey Jánosné adományában „137 képet és figurát” számláltak össze. Amint az a leltárból kiderül, ezek között is kevés az eredeti művészi alkotás, többnyire sokszorosított kőnyomatot vagy fényképeket vettek nyilvántartásba.

A gyűjtemény számszerű gyarapítása és szakmai fejlesztése akadozva indul. Ezt a folyamatot nagyban gátolja a megfelelő kiállítóhelyiség hiánya: a Kós Károly tervezte új múzeumi épület felépítéséig és átadásáig (1920) a Székely Mikó Kollégium adott hajlékot a múzeumi gyűjteményeknek, itt viszont helyszűke miatt csupán néhány kép bemutatására futotta.

A nem megfelelő kiállítási feltételek ellenére a századforduló után jelentős számú és színvonalú alkotás került a múzeum birtokába, így a képtár működésének megszervezése egyre sürgetőbb feladattá vált. Talán ennek tudható be, hogy az új múzeumépület dísztermét (ma a Bartók terem nevet viseli) egy reprezentatív, állandó kiállítás bemutatására szánták.

A jobbító szándék mellett az 1929-es jubileumi Emlékkönyvben Csutak Vilmos múzeumigazgató így jellemzi a képzőművészeti kollekció helyzetét: „...az összes gyűjtemények közül talán ez a legkevésbé nyújt hű és teljes képet arról az ősszékely teremtő erőről és művészi készségről, melynek jellemző példák útján való bemutatása ennek a gyűjtemény-csoportnak az igazi feladata”.

Bár az osztályozási szempontok elég kezdetlegesek (továbbra is műtárgyként kezeltek nyomdai termékeket vagy fotókat), a gyűjteménykezelők figyelme egyre inkább e tájegység szülötteinek munkásságára irányult. Az igazgatói beszámoló már közel ezer műtárgyról beszél, ahol kiemelt helyen a tucatnyi Barabás Miklós- és Gyárfás Jenő-művet említi, melyek e két székely-magyar művész „őstehetségét és művészi nagyságát dicsérik.” Az ő műveik, valamint Nagy Imre és Varga Nándor Lajos adományai alkották az első Panteon törzsanyagát.

A gyűjtemény gyarapítása a Trianon utáni korszakban is elsősorban a művészek áldozatkészségétől függött. A korabeli leltárkönyvek tanúsága szerint a pozitív hozzáállás nem hiányzott, a Csutak Vilmos által meghirdetett út járhatónak bizonyult, így a képtár jelentős alkotásokkal gazdagodott.

Az országos hírnevű Gyárfás Jenő nemcsak a leltári tárgyak számát gyarapította adományaival, hanem igazgató-választmányi tagként részt vesz a szervező munkában is. Igazából 1901-től, éppen Gyárfás működésének kezdetétől számítjuk a képtár mint önálló részleg kialakítását. Jelentős szervezői munkát fejt ki másrészt az európai hírű grafikusművész, Varga Nándor Lajos és a csíkzsögödi Nagy Imre, aki szintén igazgató-választmányi tag.
A két világháború között többször is történt próbálkozás egy a székely képzőművészetet reprezentáló állandó gyűjtemény kialakítására. Csutak Vilmos ebben – a már említett képzőművészeken kívül – Kós Károly, Barabás Márton, Diószeghy László és Szopos Sándor segítségére támaszkodik. Bár nem került megvalósításra az a nagyívű terv, amely a főépületben freskó- és üvegfestményeken a székelység történelmi múltját és a székely népélet epizódjait jelenítette volna meg, de a szándék a képi megjelenítéssel kapcsolatos komoly törődésről tanúskodik.

A két világháború közötti időszakban a képzőművészek mozgósítása mégis sikeresnek mondható. Az 1929-es jubileumi megemlékezések egyik nagy sikereként könyvelhető el a Mikó Kollégium emeleti termeiben megrendezett Székely Tárlat. A gyűjtemények közötti összefogás szép példájaként Nagy Imre és Szopos Sándor támogatásként felajánlott festményeikkel segítik a csíkdelnei műemlékrestaurálást, valamint Ferenczi Sándor régészeti kutatásait.
Budapesten 1939-ben a Nemzeti Szalonban, a sepsiszentgyörgyi szervezőközponttól korántsem függetlenül jön létre egy erdélyi képzőművészeket bemutató nagy sikerű kiállítás, ahol többek között Nagy Imre, Gy. Szabó Béla, Bordi András, Szervátiusz Jenő munkái szerepelnek.

A második világégéskor, egy végzetesen rossz vezetői döntés következményeként, menekítéskor elpusztul másfélezer műtárgy, csaknem a teljes gyűjtemény. A hosszú veszteséglistán olyan főművek találhatók, mint a Gyárfás Jenő által festett özv. Cserey Jánosné életnagyságú olajképe, Barabás Miklósnak a nejéről, Bois de Chesne Susanne-ról készített mellképe vagy Nagy Imre, Aba Novák Vilmos, Szőnyi István, Rudnay Gyula, Szathmáry Papp Károly, Kmetty János, Tarjáni Simkovics Jenő alkotásai.

A fáradhatatlan Varga Nándor Lajos (akinek több száz munkája tűnt el ekkor) és a múzeum első fizetett képzőművész szakembere, Mattis János dolgoznak e nagy méretű veszteség pótlásán. 1948-tól kezdődően kezd kialakulni egyik legértékesebb, az európai rangú festő-szobrász Mattis-Teutsch János műveit összesítő gyűjteményünk.

A szocialista rezsim szorításában is sikerült megtalálni a módját annak, hogy az államosított múzeumi vagyont – így a képzőművészeti gyűjteményt is – újjászervezzék, sőt gyarapítsák. A múzeumőrök megtalálták a támogatókhoz vezető utat: a Groza-kormány pénzügyminisztere, Luka László, később Király Károly, majd Nagy Ferdinánd megyei első titkárok nemegyszer jelentős pénzösszegeket utaltak át a gyűjtemény gyarapítására. Bár a legjelentősebb gyarapodási forrás továbbra is az adományozás, nő a vásárlás útján beszerzett művek száma. Megvásárolják többek közt Gyárfás Tetemrehívásának két befejezetlen változatát, Nagy Imre két olajképét – a Kukoricafosztást és a Répaszedést –, vagy Sikó Miklósnak a Szentkereszthy család tagjait megörökító miniatűrjeit.

Az adományozók közül kiemelkedik Varga Nándor Lajos száz gyönyörű lapjával, Bene József festőművész, aki 1977-ben hetven darab művet hagy a múzeumra (a Bene-gyűjtemény 1992-ig a régi múzeumőri lakásban kapott helyet, ma egy kis válogatás a Bartók terem falait díszíti), valamint Nagy Albert festőművész testvére, aki több tucat festményt és szobrot adományozott.

A főépületben a teremdísz funkciót betöltő állandó kiállítás mellett időszakos tárlatok rendezésére is sor kerül. Ezek az események jó értelemben vett lokálpatriotizmusról, hangsúlyos Erdély-centrikusságról tanúskodnak. Elsősorban olyan alkotók kapnak meghívást, akiknek forma- és színvilága a transzilván élettér hangulatát, motívumait dolgozza fel. Ez az irányultság tükröződik többek közt az 1957 áprilisában kiadott Gyárfás Jenő-katalógusban, majd Varga Nándor Lajos (1970), Bordi András (1971), Mattis János (1975), Gy. Szabó Béla (1982) kiállításainak szórólapjain is.

A regionalitás, az autentikus, helyi értékrend ápolásának e természetes igényét próbálta a totalitárius rendszer ellensúlyozni, később eltörölni. Az országos szintű központosítási folyamatban a szakmai vagy az esztétikai szempontokkal szemben a kulturális homogenizálás elve érvényesült. Az állandó kiállítás tematikáját, összetételét nemegyszer a helyszínre kiszálló művelődésügyi biztos vigyázta fel.

A nyugdíjba vonult Mattis János munkáját 1972–74 között Plugor Sándor képzőművész folytatja. Nem kevesebb, mint 134 kiállítási tárggyal gazdagodott ekkor a gyűjtemény. Kiemelendőek ezek közül Gyárfás Jenő kismérető vázlatai, valamint Nagy Albert tizenhat olajképe. A Plugor Sándort követő Nagy Ervin működése idején 1134-re emelkedett a kincstári tárgyak száma.

Sepsiszentgyörgy városának megyeszékhellyé válása, az új közigazgatási központ kialakítása és az ezzel járó fejlesztés adta lehetőségek számos képzőművészt vonzottak.

A hetvenes évek közepén már húszra emelkedett a helyi hivatásos alkotók száma. Műteremlakások épülnek, művészellátó üzlet létesül, megnyílik a Bodok szálló szomszédságában az Üvegcsűrnek becézett kortárs művészeti galéria. A 70-es években a múzeumban rendszeressé válnak a megyei tárlatok: Erdős I. Pál 1972-ben, a Grup 3. (Deák M. Ria, Kiss Béla, Deák Barna) 1974-ben, Bogáti Kispál Lajos, Márkos András, Mérey András, valamint a megyebeli képzőművészek seregszemléje 1975-ben szerveződött. Állami vásárlás útján végre több helyi képzőművész munkája is bekerül a gyűjteménybe, bár a válogatási kritériumok meglehetősen ideologizáltak.

Ez a „lázas hetvenes évek”-időszak új fejezetet nyit a gyűjtemény életében is.
Baász Imre grafikusművész-osztályvezető idejében, az ő ügyszeretete és diplomáciai érzéke eredményeként a gyűjtemény a főtéri, a helyiek által Bazárnak nevezett műemlék épületben kap külön székházat. Bár az új helyzet nem jelent teljes önállósodást, a Képtárban szervezett tárlatok, kamarazene koncertek, író-olvasó találkozók – az adott kor körülményeihez képest – egyfajta önszervező, autonóm műsorpolitika jegyében zajlanak.
Miután 1983-ban Vinczeffy László festőművész Bukarestben restaurátor tanfolyamot végzett, „helyi erőkkel” elkezdődhetett az olajképek állagának folyamatos javítása.
(A restaurátor műhely abban a Gyárfás Jenő által tervezett műemlék épületben kapott helyet, amely néhány évig, 1970–77 között mint a művész emlékháza is működött.)

A képtár nemcsak képzőművészeti, hanem irodalmi és zenei események színhelye is. Külön említést érdemel a Baász által kezdeményezett Zenélő Képek sorozat, melynek keretében Erdély legnevesebb muzsikusai koncertezhettek a képtár termeiben. (A főszervező nemegyszer saját műveivel honorálta a muzsikusokat.)
Baász Imre másik nagy érdeme az 1981-ben létrehozott, országos kitekintésű, a kísérleti tendenciákat bemutató kortárs seregszemle, a Medium. A diktatúra idején egy céljaiban ennyire új és szemléletében szokatlan kezdeményezés igen vakmerő vállalkozásnak számított.

Fiatal művészek és alkotócsoportok valóságos seregszemléje volt ez, ahol a politikai rendszer által tűrt vagy tiltott kísérletező kedv dominált.

„Nem akarunk és nem is kell elhamarkodott értékítéleteket kimondanunk, egy biztos viszont, hogy az alkotó (művész) elszakadt a faltól, nemcsak illúziókat akar számunkra bemutatni, legyenek azok bár radikális, forradalmi illúziók is, hanem a részvállalásra kényszerít, tervez és újra csoportosít, meghagyva (szándékosan) művében a továbbgondolás folyamatát” – írja a Medium-katalógus előszavában Baász Imre.

A Mediumon az akkor szárnyaikat bontogató, a művészeti gondolkodást gyökeresen újítani kívánó alkotók ma az erdélyi és a magyarországi művészeti élet meghatározó egyéniségei: legjobb példa erre a MaMű (Marosvásárhelyi Művészek) csoport tagjainak pályája.

Bár röviddel a Medium megszervezése után Baász Imrének „fegyelmi okokból” megszűnik a munkaviszonya (helyén egy évig Móni Aranka keramikusművész dolgozott), a megye képzőművészeti életében szervezőként a továbbiakban is tevékenyen részt vállal.

Jánó Mihály gondnoksága alatt (1982–90) folytatódik a képtár szellemi expanziója. Gazdagodik a Zenélő Képek sorozat. Beindul a Miért szeretem című, a közönség esztétikai nevelését célzó interaktív „csevegés”. Korszerűsödik a nyilvántartási rendszer, a tárolófelület, sikerül véghezvinni a képtár teljes anyagának tudományos felmérését. A nyomasztó politikai légkör ellenére is olyan tárlatok nyílnak, mint a Nagybányai Festőkolónia művészeit bemutató kiállítás vagy a fiatalon elhunyt Bocz Borbála-emlékkiállítás. A háromszéki képzőművészek jubileumi seregszemléjének (a Képzőművészek Szövetségének 25. éves évfordulója) a megszervezése és kivitelezése az adott körülmények között szintén igen nehéz feladatnak számított.

Bár az 1989-es politikai fordulat eufóriáját a gyors kijózanodás követte, mégis egyfajta megkönnyebbülés, felszusszanás érződött. A határok megnyitása, a közélet megpezsdülése jótékony hatással voltak a művelődési intézményekre is. A Képtárban megnövekszik a rendezvények száma, könyv- és művészfilmbemutatók, kamarazene koncertek egészítik ki a külföldi, elsősorban magyarországi vendégkiállításokat.

Aktív kapcsolat alakul ki a veszprémi Laczkó Dezső Múzeummal (Istenes életre késztető alkotások – 1991) a budapesti Nemzeti Galériával (Barabás Miklós-emlékkiállítás – 1998), valamint a nyíregyházi és a veszprémi művész-céhekkel.

A képtári rendezvények számának gyarapodásához hozzájárul az is, hogy az Üvegcsűrnek becézett kortárs galéria 1992-ben a koncepciótlan privatizálás áldozata lett. Az elveszített kiállítócsarnok funkcióját értelemszerűen a képtárnak kellett vállalnia.

Gyümölcsöző, máig működő partnerség alakult ki az amsterdami Van Gogh Múzeummal az 1993-ban közösen szervezett poszterkiállítás kapcsán, amelyet a holland nagykövet nyitott meg a képtárban. A genfi, az antwerpeni művészeti múzeumokkal, valamint a müncheni Kunsthaussal az egyedülállóan gazdag Mattis-Teutsch anyagunk szolgált összekötő kapocsként. A Képtárban megrendezett, kiemelkedő fontosságú kiállítás, a néhai Baász Imre által szervezett Medium 2. (1991) célja sem volt más, mint bekerülni a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe.
A kis intézmény-sejt mind a kísérletező szellemű, mind pedig a hagyományos értékeket felvonultató rendezvények helyszínéül szolgál. Utóbbira emlékkiállítások egész sora a bizonyság: Mattis-Teutsch (1992), Nagy Albert (1993), Varga Nándor Lajos (1995), Barabás Miklós (1998), Ion Theodorescu-Sion (1999), Bocz Borbála (1999), Plugor Sándor (2000), Vetró Artúr (2001).

A hasonlóságokat és különbözőségeket párhuzamba állítva vagy ütköztetve, egyfajta alternatívakeresés a cél. Jó példa erre a Tetemrehívás című témaelemző „akció”, ahol az Arany János–Gyárfás Jenő tradíciót a megye képzőművészei mai ésszel és szemmel próbálták (át)értelmezni.

A ‘90-es évek közepétől elkezdődik az épület belső tatarozása és korszerűsítése, az óratorony részleges konszolidációja. A műemlék épület belső terei az alapos és szakszerű feltáró munka eredményeként funkcionálisabbá váltak és visszanyerték eredeti szépségüket.

Bár a munkálatok eredményeként logikusabb beosztást nyertek a termek, az előtér és a lépcsőház átképzése lényegesen megnövelte a kiállítófelületet, mégis a raktárban maradó művek számát nézve megállapíthatjuk, hogy a képtár új székházát is kinőtte. A 450 folyóméternyi hasznos falfelületnek mintegy fele az alapkiállítás (Panteon) bemutatására szolgál, ami a gyűjtemény méretéhez képest aránytalanul kevés, így a leltárba jegyzett munkáknak alig tíz százaléka bemutatható. A szakemberek ezt a hiányosságot a törzsanyag periodikus változtatásával próbálják ellensúlyozni.

A fennmaradó három teremben zajlanak az időszakos tárlatok, író-olvasó találkozók, kamarazene hangversenyek, könyvbemutatók. A hivatásos művészek egyéni bemutatkozásaikkor a terembért alkotásaikkal törleszthetik, így a gyűjtemény gyarapítása az erre a célra szánt igen szűk pénzügyi keretek ellenére is folytatható.

A Képtár műsorpolitikájában meghatározó szempont továbbra is a Csutak Vilmos és László Ferenc által kijelölt út, nevezetesen a helyi (Székelyföld, Erdély) alkotószellem minél következetesebb és körültekintőbb felfedezése, bemutatása és népszerűsítése. Fontos kurátori szempont azonban a hagyományos, a helyi értékrendtől eltérő művészeti megnyilvánulások iránti nyitottság is.



Elérhetőség:
Cím: 520008 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2 sz., Kovászna megye
Telefon / fax: +40 267 312 442
E-mail: office.sznm@gmail.com
vargha_mihaly@yahoo.com



2017.03.18
A csíksomlyói Mária-kegyszoborról és a korabeli tanúk által elbeszélt csodákról szóló könyv bemutatójára kerül sor szombaton, március 18-án 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. [ részletek ]
2017.03.16
Magyarország címere és zászlaja címmel tart előadást dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi egyesület elnöke a magyar zászló és címer napján, 2017. március 16-án 17 órakor Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.[ részletek ]
2017.03.14
Március 14-én, kedden 18 órakor nyílik a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban az a miskolci vándorkiállítás, amely Szász Endre válogatott műveit mutatja be az erdélyi közönségnek. [ részletek ]
2017.03.02
Székelykapuk régen és ma címmel gyönyörű könyvet jelentetett meg a Székely Nemzeti Múzeum. A szerző, Balassa M. Iván, a magyar építészeti szakirodalom egyik legjelesebb ismerője és régi barátja környékünknek.[ részletek ]
2017.03.03
Március 3-án, pénteken 15 órától este 19.30-ig tartó konferenciára és könyvbemutatóra várja az érdeklődőket a Székely Nemzeti Múzeum. [ részletek ]
2017.02.23
Február 23-án, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárának gyűjteményéből kerül közszemlére a hónap műtárgya, amely nemcsak szemet gyönyörködtető, kultúrtörténeti csemege.[ részletek ]
2017.02.16
Február 16-án, csütörtökön 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatják Bordás Beáta művészettörténész Erdélyi kastélyépítészet a historizmus korában (1840–1914) című kötetét. [ részletek ]
2017.01.26
Január 26-án újraindul a Székely Nemzeti Múzeum hónap műtárgya-sorozata, amely az izgalmas és a nagyközönség számára ismeretlen műtárgyak mellett minden hónap utolsó csütörtökén, reggel kilenctől este kilencig ingyenesen kínálja megtekintésre az intézmény aktuális időszakos kiállítását.[ részletek ]
2017.01.21
Ilés-Muszka Rudolf és Vargha Mihály szobrászati kiállítása Kézdivásárhelyen[ részletek ]
2017.01.19
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet „A Doberdó hőse – Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi” című vándorkiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban január 19-én, csütörtökön 18 órakor.[ részletek ]
2016.12.31
A Bethlen Gábor Alap jelentős pályázati támogatásának köszönhetően újból nagy munkálatok folynak a Székely Nemzeti Múzeum fototékájában.[ részletek ]
2016.12.27
Megjelent a Székely Nemzeti Múzeum hónap műtárgya sorozatából összeálló 2017-es falinaptár, amely megvásárolható a múzeumboltban[ részletek ]
2016.12.22
Kivételesen a hónap utolsó előtti csütörtöki napján, december 22-én reggel kilenctől este kilenc óráig látogatható ingyenesen az „Indulj el egy úton...” Kallós Zoltán című időszakos kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban. [ részletek ]
2016.12.15
Az előadássorozat negyedik részében Demjén Andrea régész az utóbbi években végzett régészeti feltárások és interdiszciplináris kutatások alapján betekintést nyújt a Gyegyói-medence középkori településtörténetébe. [ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2015.