română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2014.12.18

Sikeres vándorutat járt be a Kós fiatal építészéveit bemutató tárlat

Kós Károly (1883–1977) építész volt, grafikus, író, ideológus, politikus, intézményszervező és mezőgazdász, 20. századba oltott reneszánsz ember. Budapestet leszámítva Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön valósult meg a legtöbb épületterve, és legszebbikükben, a Székely Nemzeti Múzeum általa tervezett főépületében őrzik politikai írásait, de a maga faragta dohányszelencéjét és szemüvegét is.

Budapest Főváros Levéltára és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közös vándorkiállítással emlékezett meg e jeles emberről. A Kós Károly világa, 1912 című tárlatot kilencedik alkalommal Nagyszebenben nyitották meg novemberben. A nagyszabású kiállítást első ízben Budapesten mutatták be 2012-ben, amely a magyarországi siker után erdélyi vándorútra indult: Sepsiszentgyörgy után még hét romániai városba jutott el, méltó módon megemlékezve a Kós Károly emlékév keretében a sokoldalú mester életpályájának egyik meghatározó időszakáról.

„Nem annyira az eredeti műtárgyakon van a hangsúly, tervrajzokat is állítunk ki, persze, maketteket is, de inkább a cél az, hogy Kós Károly korszerűségét mutassuk be. Azt, hogy miként íródik be az európai áramlatokba. Abban az időben az art nouveau egy abszolút forradalmi irányzatnak tűnt, nem üres modernizmus, hanem egy adott nép hagyományait dolgozza fel Kós, nemzetközivé téve azokat. Amit Kós jár építészetben, rokon a Bartók-, Kodály-úttal. Ők a nép zenéjét, Kós a népi építészetet szintetizálja nemzetközi szintre” – magyarázta a szebeni megnyitón Vargha Mihály múzeumigazgató.

A tárlat vándorútjának kilenc helyszínén, Budapesten, Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Udvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Bukarestben, illetve Nagyszebenben eddig közel tízezren voltak kíváncsiak e rendhagyó módon tálalt kiállításra.






2018.10.14
A Szacsvay Akadémia előadássorozat következő előadására, 2018. október 14-én, vasárnap 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kerül sor. [ részletek ]
2018.10.09
Vándorkiállítás-megnyitó a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban[ részletek ]
2018.10.15 - 19
A Székely Nemzeti Múzeumban harmadik alkalommal szervezik meg a Meleté nevet viselő svájci-magyar közös projektet, melynek célja, hogy svájci zenepedagógusok a német nyelvterületen elterjedt alapfokú zenei oktatást (Musikalische Grundausbildung) Sepsiszentgyörgyön is megismertessék.[ részletek ]
2018.09.27 - 10.03
Tisztelettel meghívjuk a budapesti Országos Széchényi Könyvtár dísztermébe és az Ars Librorumban szervezett kiállításra és rendezvényekre.[ részletek ]
2018.09.20
Szeptember 20-án, csütörtökön kilenc órától közszemlére kerül a szakemberek által kiválasztott szeptemberi hónap műtárgya, mely a történelmi részleg gyűjtményének gazdag jelképiséget hordozó darabja.[ részletek ]
2018.09.20
A Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja a Nagy Sándor: Kispalástos küzdelem (1887–1966) című kiadvány bemutatójára 2018. szeptember 20., csütörtök 19 órára a múzeum Bartók Termébe.[ részletek ]
2018.09.12
Számos magyarországi helyszín után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba érkezik a budapesti Néprajzi Múzeum híres kiállítása, az Erdélyen innen – Alföldön túl. A Fekete-Körös vidéki magyarság a századfordulón.[ részletek ]
2018.08.31
Augusztus 31-én, pénteken a Pécsi Tudományegyetem épületében kulturális örökségeinkre fókuszáló nemzetközi konferencia zajlik, melynek keretében megnyitják a Kós Károly világa és Kós Károly színházi világa című kiállításokat.[ részletek ]
2018.08.30
Augusztus 30-án, csütörtökön látható utoljára a Weöres 100 - A megmozdult szótár című időszakos tárlat. [ részletek ]
2018.08.18
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2018. augusztus 18-án, szombaton 18:00 órára a Haberstumpf-villába, a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből származó IN MEMORIAM Gyárfás Jenő című festészeti kiállítás megnyitójára.[ részletek ]
2018.08.22
A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata és a Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt 2018. augusztus 22-én 17 órára PANTEON A Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye című kiállításának megnyitójára, a Magyar Művészeti Akadémia székházába, a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítóterébe.[ részletek ]
2018.07.26
Július 26-án, csütörtökön kerül közszemlére a júliusi hónap műtárgya.[ részletek ]
2018.06.28
Június 28-án, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum történelmi gyűjteményéből kerül közszemlére az idei hatodik hónap műtárgya.[ részletek ]
2018.06.23
A Székely Nemzeti Múzeum június 23-án, szombaton a nappalt éjfélig hosszabbítja. Ünnepeljük együtt az év leghosszabb napját![ részletek ]
2018.06.17
A Szacsvay Akadémia előadássorozat következő előadására, 2018. június 17-én, vasárnap 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kerül sor.[ részletek ]
2018.06.15
Június 15-én, pénteken 18 órától szakmai előadásokra kerül sor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.[ részletek ]
2018.05.26
Május 26-án, szombaton hetedik alkalommal tartják meg a Madarak és Fák Napját a Székely Nemzeti Múzeumban.[ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2018.