română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2018.06.29

Júniusi hónap műtárgya
Rejtekes szekrény, 1710-ből

A történelmi gyűjtemény egyik bútortörténeti érdekessége, egy 18. századi, Récsey Anna tulajdonából származó kabinetszekrény, korabeli szóhasználatban „rejtekes szekrény”. Az elsősorban levelek, ékszerek vagy egyéb értéktárgyak tárolására szolgáló közepes méretű, láda alakú szekrény nyolc kisebb és két nagyobb fiókkal rendelkezik Ezeket kétszárnyú ajtóval lehetett elzárni a kíváncsiskodók elől. A szekrényke gazdagon díszített, teljes felületét lefestették, a fiókokat és az ajtó szárnyait domború faelemekkel dekorálták, amelyekre különböző tájképek kerültek. Legtöbbje kastélyokat és vadállatokat ábrázol, nem túlságosan művészi kivitelezésben. Sajnos a kabinetszekrény ajtajának egyik szárnya már nem maradt ránk.

A „rejtekes szekrény” valamikori tulajdonosának kilétéről sajnos nincs tudomásunk. A Székely Nemzeti Múzeum alapgyűjteményébe Czirjék Zsigmondné révén került be. A háromszéki Czirjék család tulajdonából a fiatal székely múzeum számára jelentős adományok kerültek, így például Czirjék Zsigmond 1877 folyamán 224 könyvet adott a múzeumnak, köztük egy Székely István-féle 1559-es Chronica-val, a belekötött legrégebbi énekeskönyvvel (Cserey-kódex).








Archívum

2018
Januári hónap műtárgya / Délnémet falióra
Februári hónap műtárgya / Berde Mária leckekönyve (1912–1917)
Márciusi hónap műtárgya / Fejedelemség kori hamis próbaveretek és lemezhulladékok
Áprilisi hónap műtárgya / Vándorsólyom (Falco peregrinus)
Májusi hónap műtárgya / Esztelneki asszonyviselet
Júniusi hónap műtárgya / Rejtekes szekrény, 1710-ből
Júliusi hónap műtárgya / "Fényforrás" – Emlékhologram a Szépművészeti Múzeum 100. évfordulójára


2017
Januári hónap műtárgya / Kós Károly személyes tárgyai
Februári hónap műtárgya / „talipotfára karcolt sanscrit biblia...”
Márciusi hónap műtárgya / Mátisfalvi bádoglámpa
Áprilisi hónap műtárgya / Sárgarigó (Oriolus oriolus)
Májusi hónap műtárgya / Mázas tál
Júniusi hónap műtárgya / Jecza Péter: Monád
Júliusi hónap műtárgya / Mikroszkóp (19. század)
Augusztusi hónap műtárgya / Erdővidéki pásztorbot
Szeptemberi hónap műtárgya / Fejedelemségkori érmegyűjtemény
Októberi hónap műtárgya / A gyapjas orrszarvú
Novemberi hónap műtárgya / Usébti típusú szobrocskák
Decemberi hónap műtárgya / Gyárfás Ferenc: Tanulmányrajz


2016
Januári hónap műtárgya / Asztalos céh széke, 1716
Februári hónap műtárgya / Vármegyei hajdú egyenruha Márciusi hónap műtárgya / Guanshiyin istennő szobra a Tang-dinasztia korából (618–907)
Áprilisi hónap műtárgya / Mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris)
Májusi hónap műtárgya / Szattyánba kötött ima
Júniusi hónap műtárgya / Tanulmány a Gábor Áron halála című Gyárfás Jenő-festményhez
Júliusi hónap műtárgya / Kisborosnyói Albu Mari vert csipke-gyűjteménye
Augusztusi hónap műtárgya / Háromszék vármegye zászlaja 1896-ból
Szeptemberi hónap műtárgya / Az abonyi avar sírleletek
Októberi hónap műtárgya / Sztyeppei mamut állkapocstöredéke és zápfoga
Novemberi hónap műtárgya / Cserépkürt 1896-ból
Decemberi hónap műtárgya / Nagy Pál: Baász Imre arcképe, 1973



2018.09.20
Szeptember 20-án, csütörtökön kilenc órától közszemlére kerül a szakemberek által kiválasztott szeptemberi hónap műtárgya, mely a történelmi részleg gyűjtményének gazdag jelképiséget hordozó darabja.[ részletek ]
2018.09.20
A Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja a Nagy Sándor: Kispalástos küzdelem (1887–1966) című kiadvány bemutatójára 2018. szeptember 20., csütörtök 19 órára a múzeum Bartók Termébe.[ részletek ]
2018.09.12
Számos magyarországi helyszín után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba érkezik a budapesti Néprajzi Múzeum híres kiállítása, az Erdélyen innen – Alföldön túl. A Fekete-Körös vidéki magyarság a századfordulón.[ részletek ]
2018.08.31
Augusztus 31-én, pénteken a Pécsi Tudományegyetem épületében kulturális örökségeinkre fókuszáló nemzetközi konferencia zajlik, melynek keretében megnyitják a Kós Károly világa és Kós Károly színházi világa című kiállításokat.[ részletek ]
2018.08.30
Augusztus 30-án, csütörtökön látható utoljára a Weöres 100 - A megmozdult szótár című időszakos tárlat. [ részletek ]
2018.08.18
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2018. augusztus 18-án, szombaton 18:00 órára a Haberstumpf-villába, a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből származó IN MEMORIAM Gyárfás Jenő című festészeti kiállítás megnyitójára.[ részletek ]
2018.08.22
A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata és a Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt 2018. augusztus 22-én 17 órára PANTEON A Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye című kiállításának megnyitójára, a Magyar Művészeti Akadémia székházába, a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítóterébe.[ részletek ]
2018.07.26
Július 26-án, csütörtökön kerül közszemlére a júliusi hónap műtárgya.[ részletek ]
2018.06.28
Június 28-án, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum történelmi gyűjteményéből kerül közszemlére az idei hatodik hónap műtárgya.[ részletek ]
2018.06.23
A Székely Nemzeti Múzeum június 23-án, szombaton a nappalt éjfélig hosszabbítja. Ünnepeljük együtt az év leghosszabb napját![ részletek ]
2018.06.17
A Szacsvay Akadémia előadássorozat következő előadására, 2018. június 17-én, vasárnap 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kerül sor.[ részletek ]
2018.06.15
Június 15-én, pénteken 18 órától szakmai előadásokra kerül sor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.[ részletek ]
2018.05.26
Május 26-án, szombaton hetedik alkalommal tartják meg a Madarak és Fák Napját a Székely Nemzeti Múzeumban.[ részletek ]
2018.05.11
A Székely Nemzeti Múzeum és a Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézménye tisztelettel meghívja a Magyar nyelvű otthon kiadványsorozat Székelyföld kötetének bemutatójára, 2018. május 11-én 17 órára a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termébe.[ részletek ]
2018.05.03
Május 3-án, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum természettudományi gyűjteményéből kerül közszemlére az idei negyedik hónap műtárgya, amely szorosan kapcsolódik a Madarak és Fák Napjához.[ részletek ]
2018.04.27-29
Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum olyan kiállítást hozott létre, amely az irodalmi kiállításokra jellemző hagyományos elemeket a legmodernebb multimédiás, interaktív nyelvi játékokkal ötvözi.[ részletek ]
2018.04.27
Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum olyan kiállítást hozott létre, amely az irodalmi kiállításokra jellemző hagyományos elemeket a legmodernebb multimédiás, interaktív nyelvi játékokkal ötvözi.[ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2018.