română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2016.03.14

Száz meg három magyar lovas a Székely Nemzeti Múzeumban

Somogyi Győző Kossuth-díjas, Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész, a Nemzet Művésze kiállításának rendhagyó megnyitójára kerül sor 2016. március 14-én, hétfőn délután 17 órától a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A képzőművész a tárlat szellemiségével összhangban lóháton, két hagyományőrző lovashuszár kíséretében érkezik majd a múzeumba. A huszárok a Csíki utcai Szent Gellért-templomtól indulnak fél ötkor, ahonnan a Kőrösi Csoma Sándor utcán át a főtéren keresztül érkeznek a múzeumba. A tisztelgés után a szentegyházi huszárdalárda üdvözli a vendégeket, majd a múzeum Tolerancia termében nyílik meg a Száz magyar lovas című tárlat, ahol Álmos vezér korától egészen a második világháborúig tárul elénk a huszárok öltözetének lenyűgöző látványa.

Somogyi Győző maga is lovasember, könyveinek egy részében pedig már korábban is megjelent a huszárábrázolás. A magyar történelem folyamatának főszereplője így ebben a grafikai sorozatban kizárólag a lovaskatona, a honfoglaló lovasoktól a középkori lovagokig, a mohácsi csata vezéreinek ábrázolásáig, a koronaőrző bandériumok huszáraiig, és tovább. Az utolsó lovaskatona a második világháborúban tűnik fel (és tűnik el, mint jellemző alakulat, mint ütőképes haderő).

A vendégeket Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszönti. A tárlatot Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója nyitja meg a képzőművész jelenlétében. Fellép a szentegyházi huszárdalárda, Haáz Sándor vezetésével. Az esemény házigazdája Vargha Mihály múzeumigazgató.

Somogyi Győző (Budapest, 1942. július 28. – ) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar grafikus és festő kiváló művész. A magyar történelmi viseleteket, a népi építészetet kutatja és rajzolja. Az 1970-es években kijutott Párizsba, Rómába, Romániába, legnagyobb hatást gyakorolt művészetére az 1980-as görög útja. 1973 óta rendez grafikai kiállításokat, és ettől az évtől kezdve a Művészeti Alap és a Magyar Képzőművészeti Szövetség tagja. 1975-ben kilépett az egyházi rendből és szabadfoglalkozású képzőművész lett. 1980 óta elsősorban fest. 1985 óta Salföldön gazdálkodó. 1997 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2004 óta elnökségi tagja. A Káli-medence Környezetvédő Társaság tagja. Közel száz egyéni és csoportos kiállításon vett részt itthon és külföldön. Munkásságát számos díjjal jutalmazták, a többi közt Munkácsy-díjjal (1988) és Kiváló Művész kitüntetéssel (1997). Munkái megtalálhatóak Budapesten, Miskolcon, Kecskeméten, valamint hazai és külföldi gyűjteményekben.

Művészetének témáit a természetből, a mindennapi életből, a bibliából és a hadtörténelmi eseményekből meríti. Hagyományos ikonszerű történelmi-népies stílus jellemzi, de a 20. század stílus irányai, köztük a konstruktivista művészet, is hatást gyakoroltak rá, főleg tájképfestményeire. Legnagyobb alkotása 100 magyar hadtörténelmi személyiség arcképének megfestése (1986–1996), amely eredendően A magyar hősök arcképcsarnoka címen jelent meg kiállításokon és könyv alakban.






2018.10.23
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében október 23-án 17 órától László Gyula-emlékkonferencia lesz. [ részletek ]
2018.10.25
Október 25-én, csütörtökön mutatjuk be azt a műtárgyat, mely Gerendi-Enderle Anikó jóvoltából került a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményébe, és elsősorban a vizuális élmény kifejezésére fekteti a hangsúlyt. [ részletek ]
2018.10.14
A Szacsvay Akadémia előadássorozat következő előadására, 2018. október 14-én, vasárnap 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kerül sor. [ részletek ]
2018.10.09
Vándorkiállítás-megnyitó a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban[ részletek ]
2018.10.15 - 19
A Székely Nemzeti Múzeumban harmadik alkalommal szervezik meg a Meleté nevet viselő svájci-magyar közös projektet, melynek célja, hogy svájci zenepedagógusok a német nyelvterületen elterjedt alapfokú zenei oktatást (Musikalische Grundausbildung) Sepsiszentgyörgyön is megismertessék.[ részletek ]
2018.09.27 - 10.03
Tisztelettel meghívjuk a budapesti Országos Széchényi Könyvtár dísztermébe és az Ars Librorumban szervezett kiállításra és rendezvényekre.[ részletek ]
2018.09.20
Szeptember 20-án, csütörtökön kilenc órától közszemlére kerül a szakemberek által kiválasztott szeptemberi hónap műtárgya, mely a történelmi részleg gyűjtményének gazdag jelképiséget hordozó darabja.[ részletek ]
2018.09.20
A Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja a Nagy Sándor: Kispalástos küzdelem (1887–1966) című kiadvány bemutatójára 2018. szeptember 20., csütörtök 19 órára a múzeum Bartók Termébe.[ részletek ]
2018.09.12
Számos magyarországi helyszín után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba érkezik a budapesti Néprajzi Múzeum híres kiállítása, az Erdélyen innen – Alföldön túl. A Fekete-Körös vidéki magyarság a századfordulón.[ részletek ]
2018.08.31
Augusztus 31-én, pénteken a Pécsi Tudományegyetem épületében kulturális örökségeinkre fókuszáló nemzetközi konferencia zajlik, melynek keretében megnyitják a Kós Károly világa és Kós Károly színházi világa című kiállításokat.[ részletek ]
2018.08.30
Augusztus 30-án, csütörtökön látható utoljára a Weöres 100 - A megmozdult szótár című időszakos tárlat. [ részletek ]
2018.08.18
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2018. augusztus 18-án, szombaton 18:00 órára a Haberstumpf-villába, a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből származó IN MEMORIAM Gyárfás Jenő című festészeti kiállítás megnyitójára.[ részletek ]
2018.08.22
A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata és a Székely Nemzeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt 2018. augusztus 22-én 17 órára PANTEON A Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteménye című kiállításának megnyitójára, a Magyar Művészeti Akadémia székházába, a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítóterébe.[ részletek ]
2018.07.26
Július 26-án, csütörtökön kerül közszemlére a júliusi hónap műtárgya.[ részletek ]
2018.06.28
Június 28-án, csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeum történelmi gyűjteményéből kerül közszemlére az idei hatodik hónap műtárgya.[ részletek ]
2018.06.23
A Székely Nemzeti Múzeum június 23-án, szombaton a nappalt éjfélig hosszabbítja. Ünnepeljük együtt az év leghosszabb napját![ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2018.