A múzeum fenntartója:
Támogatóink:
Incze László Céhtörténeti Múzeum, Kézdivásárhely

A múzeum célja a helyi kézművesség emlékanyagának bemutatása, valamint az ebben gyökerező polgári kultúra és épített örökség ápolása, kutatása. Az intézmény fontosnak tarja az 1848-49-es szabadságharc szellemiségének és emlékhelyeinek megőrzését. Viselettöténeti szempotból lényeges feladat a babaméretű népviseleti gyűjtemény gondozása és bemutatása.
A múzeumszervezés Kézdivásárhelyen jelentős hagyományokra tekint vissza. Az első múzeumot Ikafalvi Diénes Ödön kézdivásárhelyi ügyvéd hozta létre a két világháború között. Ez a múzeum azonban csak kilenc évig működött. 1941-ben a több mint 20.000 tárgyat számláló múzeum felszámolódott.

Kézdivásárhely jelenlegi múzeuma 1972. március 3-án nyílt meg mint a Kovászna Megyei Múzeum részlege. Az új múzeum alapkiállításai Kézdivásárhely kézműves múltját, valamint a város történelmét, ezen belül az 1848–49-es szabadságharc helyi emlékeit hivatottak bemutatni.
A múzeum történetéről bővebben itt olvashat.
dr. Dimény Attila, múzeumvezető
A múzeum munkaközössége
A kézdivásárhelyi múzeumot harminc évig Incze László történész muzeológus vezette, 2001-től dr. Dimény Attila néprajzos muzeológus irányítja az intézményt. A múzeum fennállása óta összesen közel 40 alkalmazottja volt az intézménynek. Egyidejűleg átlagban öten dolgoztak: egy-két muzeológus, egy gyűjteménykezelő, egy-két takarítónő és egy karbantartó asztalos. Az idegenforgalom növekedésével az öt alkalmazott kevésnek bizonyult, így 1990-től növekedett a személyzet száma.2021-ben a Céhtörténeti Múzeum munkatársai:
dr. Dimény Attila, részlegvezető muzeológus, néprajzos
Dimény Erika, néprajzos muzeológus, múzeumpedagógus
Dobolyi Annamária, művészettörténész muzeológus
Lévai Barna gyűjteménykezelő
Szőke Éva takarító, teremőr
Bimbó Péter karbantartó
Nyitvatartás
Nyári program (június 1 – augusztus 31)
Kedd-Péntek: 9-17
Szombat, Vasárnap: 9-16
Hétfő: ZÁRVA
A nyári programon kívül
Kedd-Péntek: 9-16
Szombat: 9-14
Vasárnap: 9-14
Hétfő: ZÁRVA
Jegyárak
Felnőttek számára a látogatás 10 lejbe kerül, 7 év fölötti gyermekek, egyetemisták és nyugdíjasok számára ugyanez 5 lej.
A diákoknak szóló csoportjegy 10-30 fő között 50 lejbe kerül.
A családi jegy ára, 2 felnőtt és 1-5 gyermek számára, 20 lej.
A tárlatvezetés 20, a videófilmezés 30 lejbe kerül.
A vakuval való fényképezés szigorúan tilos!
A múzeumot ingyenesen látogathatják: a hét éven aluli gyerekek, a mozgássérültek és kísérőjük, a romániai múzeumi alkalmazottak, az ICOM- kártya felmutatók, az írott és sugárzott sajtó képviselői.
Elérhetőség
Cím: 525400 Târgu Secuiesc, Curtea nr. 10, nr. 1., jud. Covasna
Telefon / fax: +40 267 361 748
E-mail: dimenyattila.sznm@gmail.com

A Székely Nemzeti Múzeumnak 1912 óta otthont adó, Kós Károly által tervezett monumentális múzeumépülete 2023-ra teljesen megújult. [ részletek ]

2023. május 15-én, hétfőn 17 órától a sepsiszentgyörgyi Lábasházban megemlékeznek László Attila geológusról. [ részletek ]

Május 18-a 1977 óta a közgyűjtemények ünnepe, a múzeumok világnapja, mely alkalomból a Székely Nemzeti Múzeum különleges meglepetéssel készül. [ részletek ]

2023. május 4-én, csütörtökön 17 órától nyílik a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában Hugyecsek Balázs szentendrei képzőművész, restaurátor Gyufával kaszálunk című kiállítása. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeumnak a Lábasházban lévő ideiglenes kiállítóterében április 21-én, pénteken 17 órától a László Ferenc: Táj és tudomány. Válogatott írások a Székelyföld régészete és a művelődéstörténet köréből című kötet bemutatására kerül sor. [ részletek ]

Március 23-án, csütörtökön 17 órától, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában nyílik Nemes András Csaba szobrász és Vajna László K. festőművész Emberközelben című kiállítása.[ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum felújított, Kós Károly által tervezett ikonikus múzeumépületének ez év novemberi megnyitása után az intézmény első, új szemléleti és módszertani alapokra helyezett kiállításai várják majd a látogatókat.[ részletek ]

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulója, illetve a Petőfi bicentenárium alkalmából a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy Petőfi emlékezete és az 1848-as ereklyék Háromszéken című kiállítását nyitja 2023. március 14-én, kedden 18 órától, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban.[ részletek ]

Az „Ez sör! A sernevelőtől sörgyárig” című vándorkiállításunk hamarosan tovább utazik Sepsiszentgyörgyről.[ részletek ]

Február utolsó csütörtöki délutánján, 23-án 17 órától nyitjuk következő, ezúttal néprajzi témájú kamarakiállításunkat a Lábasház földszinti termében.[ részletek ]

Éltes Barna Székely Nemzeti Múzeum udvarán újonnan felállított alkotásának margójára[ részletek ]

2023. január 19-én, csütörtökön nyílik a Székely Nemzeti Múzeum legújabb kiállítása az intézmény ideiglenes kiállítóhelyéül szolgáló Lábasház Pincegalériájában.[ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a sepsiszentgyörgyi Lábasház Pincegalériájában nyílik Mara Kinga Villő magyarországi festőművész Tizenöt stáció című kiállítása 2022. november 24-én, csütörtökön 17 órától. [ részletek ]

Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig címmel nyílik történelmi kiállítás a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a sepsiszentgyörgyi Lábasházban 2022. november 10-én, csütörtökön 18 órától. [ részletek ]

Október 27-én, csütörtökön 17 órától kerül közszemlére az októberi hónap műtárgya a Lábasház földszinti termében. [ részletek ]

2022. október 5-én, szerdán került sor Mettrai Pongchomporn thaiföldi művész, a 6. Székelyföldi Grafikai Biennálé fődíjasának kiállításmegnyitójára Sepsiszentgyörgyön a Lábasházban. [ részletek ]

A Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasház Pincegalériájában Gerber Pál Munkácsy-díjas festőművész Ami lehúz és ami fölemel című tárlatának megnyitójára kerül sor 2022. október 4-én, kedden 17 órától. [ részletek ]

A László Kálmán Gombászegyesület és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében október 1-jén, szombaton hagyományos gombanapot tartanak a Kónya Ádám Művelődési Házban, melyre szeretettel várnak minden természetkedvelő családot. [ részletek ]