română  |   english  |   RSS Feed   Facebook

2008.11.12

Vákár Tibor emlékkiállítás

Kiállítás a 100 éve született Vákár Tibor emlékére

Egy Ybl-díjas építész plakátjai, épülettervei és karikatúrái között sétálhattak azok az architektúra iránt érdeklődők, akik eljöttek a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba szerda este, a Vákár Tiborra emlékező kiállítás megnyitójára.

A Gyergyószentmiklóson született, rendkívül hosszú és tartalmas életpályát magáénak tudható Vákár Tibor munkásságát Hadik András művészettörténész méltatta, majd ifjabb Vákár Tibor beszélt Az elpattant láncszem… című, Vákár építészeti és képzőművészeti pályafutását bemutató, idén megjelent könyvről.

A régészként dolgozó ifjabb Vákár a kötettel kapcsolatban elmondta: még édesapja szánta e címet a könyvnek, sajnos azonban a megjelenését már nem érhette meg, hiszen 2002-ben elhunyt. S hogy mire utal ez a különleges cím? Többféle jelentése van: egyrészt szól a szeretett szülőföldtől való elszakadásról – a háború borzalmai közepette a családot kitelepítették Budapestre-, másrészt viszont utal a magyar építészi gondolkodástól való elszakításra is, hiszen az 1950-es években megjelenő szocialista-realista építészeti stílus teljesen idegen volt a magyar hagyományoktól, így Vákár Tibortól is. „Ez ellen igyekezett ő harcolni akár tollal, akár rajzaival vagy építészeti elgondolásaival” – fejtegette a művész fia.

Az est végén Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a tárlat – a tervezettel ellentétben - január közepéig lesz megtekinthető. Emellett kifejezte óhaját, hogy intézményünk együttműködése a Magyar Építészeti Múzeummal további színvonalas és érdekes kiállításokat hoz majd a sepsiszentgyörgyieknek.

A kiállítás január közepéig tekinthető meg.




Vákár Tibor emlékkiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban

Kós pályatársára, a Gyergyószentmiklóson született, Ybl-díjas építészmérnökre és festőművészre, Vákár Tiborra emlékezik a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum november közepén. Az emlékkiállításon a látogatók az építész terveit tekinthetik meg, majd részesei lehetnek a Hadik András és ifjabb Vákár Tibor által szerkesztett, Az elpattant láncszem... című emlékkönyv bemutatásának is, mely Vákár Tibor születésének századik évfordulójára jelent meg.

A kiállítás megnyitójára 2008. november 12-én, szerdán este 7 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia termében kerül sor: a tárlatot Hadik András művészettörténész méltatja, házigazda Vargha Mihály, a múzeum igazgatója. A megnyitó után ifj. Vákár Tibor régész mutatja be Az elpattant láncszem… című könyvet.

Szeretettel várunk mindenkit, a belépés ingyenes!

Vákár Tibor (1908-2002)

Vákár Tibor Ybl-díjas építészmérnök és festőművész 1908. május 14-én született Gyergyószentmiklóson. A trianoni békeszerződés után családja Budapestre kerül, ahol a fiatal Vákár 1926–1930 között építészeti, 1930–1932 között pedig képzőművészeti tanulmányokat folytat. Ezután többek közt fővárosi köz- és magánépületek tervezését, bérlakások építésének, kivitelezésének műszaki felügyeletét bízzák rá. 1940–1943 között Kolozsvár, majd Marosvásárhely városi mérnökeként a városrendezés fejlesztésének irányítója. A Farkas utcai református templom és a Bethlen-bástya környékének rendezése kapcsán ismerkedik meg Kós Károllyal. A háború után a főváros mérnökeként Budapest háborús pusztulásának helyreállításán dolgozik, jelentősebb feladatai közé tartozik a Budavári Palota és műemléki épületei, valamint a vári polgárházak megmentése és helyreállítása is. Műemlékvédő munkájának és bátorságának köszönhetően menekül meg többek közt a Lánchíd szentkoronás címere is.

A háborút követő években „hajlíthatatlanságának” következményeképp többször kénytelen munkahelyet váltani: tanít a Műegyetemen, majd vezető építészként Debrecenbe, később Veszprémbe kerül. Visszatérve Budapestre a pesti Duna-part és a Vörösmarty tér városrendezési koncepciójának elkészítése a feladata.

1975-ben végre elismerik építészeti és képzőművészeti munkásságát: Párizsban az Association des Artistes örökös tagjának választja. Nyugdíjba vonulása után számos köz- és magántervezési feladatot vállal el: 1988-ban részt vesz a Nemzeti Színház elhelyezésének tervpályázatán, 1992–1994 között pedig a gyilkos-tói kápolna tervezésében.

Kimagasló építészeti életpályáját többek közt Podmaniczky-díjjal, Ybl-díjjal, a Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével és Budapest-díjjal ismerik el.


Az elpattant láncszem...

A Hadik András és ifj. Vákár Tibor által szerkesztett, „Az elpattant láncszem...” című emlékkönyv Vákár Tibor születésének századik évfordulójára jelent meg. A szintén Ybl-díjas Vadász György építész előszava után Vákár Tibor életrajza, több építészkolléga méltatása, visszaemlékezése olvasható, melyeket részletes katalógus - Vákár Tibor tervei, rajzai és grafikái, az életpályáját rögzítő fényképsorozat, valamint megvalósult építészeti alkotásainak jegyzéke - követ.

A kötet a könyvbemutatón megvásárolható.



2019.04.17
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum szeretettel meghív minden érdeklődőt a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum SZERZETESEK ASZTALÁNÁL című vándorkiállításának megnyitójára, 2019. április 17-én, szerdán, 19.00 órára.[ részletek ]
2019.04.03
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum 2019. április 3-án, szerdán 18 órától tartja Szerelemnek szép rózsája című tavaszi hangversenyét a Székely Nemzeti Múzeumban.[ részletek ]
2019.03.28
Vetített képes előadás és mikológiai kiadvány bemutatója a Székely Nemzeti Múzeumban[ részletek ]
2019.03.20
A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság meghozta kilencvennegyedik döntését, a korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak magyar teljesítményeinek folyamatos és rendszeres megnevezésében.[ részletek ]
2019.03.13
2019. március 13-án, 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban Hagyaték címmel könyvbemutatót és vetítettképes előadást tartanak. Az eseményen kerül bemutatásra az a két Gábor Áron relikvia (kengyel és tárca), melyeket ez alkalomra kölcsönzött a Balassi Intézet a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeumtól.[ részletek ]
2019.03.01
Szeretettel várjuk a téli sportok kedvelőit Jeszenszky Géza és Neidenbach Ákos könyvbemutatóval egybekötött vetített képes előadására 2019. március 1-jén, pénteken, 18 órától Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében.[ részletek ]
2019.02.20
A László Kálmán Gombászegyesület szervezésében február 20-án, szerdán 18 órai kezdettel vetítettképes előadás A 36. Európai Cortinarius kongresszus Bálványoson címmel.[ részletek ]
2019.02.14
2018. február 14-én, csütörtökön, 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatásra kerül a Határvédelem évszázadai Székelyföldön. Csíkszék és Gyimesek vidéke című tanulmánykötet.[ részletek ]
2019.01.30
Csáki Árpád: A kézdiszentléleki Tarnóczy–Mikes-kastély című könyvének bemutatójára január 30-án, szerdán 18 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A birtok- és építéstörténeti tanulmány a kézdiszentléleki önkormányzat megbízásából készült a csíkszeredai Alutus Print Nyomda fényszedő műhelyében.[ részletek ]
2019.01.17
A Székely Hadosztály megalakulásának 100 éves évfordulója alkalmából szeretettel meghívjuk 2019. január 17-én könyvbemutatóval egybekötött konferenciára.[ részletek ]
2018.10.29
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati támogatásának köszönhetően, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai és megbízott külső kutatói 2018 folyamán jelentős tudományos projektet valósítottak meg, melynek célja az uzoni Béldi-Mikes kastély emlékeinek régészeti, történeti és művészettörténeti szempontú feldolgozása volt.[ részletek ]
2019.01.12
2019. január 12-én, szombaton 10–15 óra között szeretettel várjuk a Székely Nemzeti Múzeumba az érdeklődőket (6-tól 99 éves korig) az Alföldön innen – Erdélyen túl. A Fekete-Körös völgye a századfordulón kiállítás zárórendezvényére, és az ehhez kapcsolódó ingyenes szakmai tárlatvezetésre, előadásra és műhelyfoglalkozásra.[ részletek ]
2018.12.15-16
Tizedik alkalommal – újra a Székely Nemzeti Múzeumban – kerül sor a hagyományteremtő karácsonyi vásárra, adventi gyertyafénnyel, mézeskaláccsal, forralt borral és közel ötven kézműves portékájával.[ részletek ]
2018.12.09
A Szacsvay Akadémia előadássorozat következő előadására, 2018. december 9-én, vasárnap 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kerül sor. Az előadás címe: Metamorphosis Transylvaniae (1990-2018). Az erdélyi magyar közösséget érintő társadalmi és politikai folyamatok a rendszerváltást követően, előadó Kiss Tamás szociológus, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár[ részletek ]
Felelős szerkesztő: Vargha Mihály.
© Copyright: Székely Nemzeti Múzeum, 2019.