![]() |
![]() Múzeumok Éjszakája |
Varázslatos Szent Iván-éj
Újra Múzeumok Éjszakája a Székely Nemzeti Múzeumban
Ignácz Rózsa-kiállítással, lovagi játékokkal, Händel-koncerttel, reneszánsz táncházzal, viselet- és fegyverbemutatóval, a Csodálatos Júliával, valamint egy háromszéki és csíki festett bútorokról szóló előadással készül idén a Múzeumok Éjszakájára a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Intézményünk június 24-én, Szent Iván napján már délelőtt 10 órától ingyenes belépéssel várja az érdeklődőket, egészen az éjféli záróráig.
A nyári napfordulón a legrövidebb éjszakát és a leghosszabb nappalt ünnepeljük: Európa múzeumai évek óta különleges programokkal és éjszakai nyitva tartással kedveskednek látogatóiknak ebből az alkalomból.
Nálunk tavaly több százan csodálták meg Kiss Manyi relikviáit a Lovagteremben, hallgatták a brassói egyetem rézfúvósainak koncertjét a múzeumkerti fák tövében ülve, vagy rajzolták meg társuk képmását a reflektorfényben megjelenő árny alapján, s akkor még az állandó és időszakos kiállítások felfedezésének öröméről nem is beszéltünk. Idén is igyekszünk minden korosztályt megszólítani a különféle programokkal. Jöjjenek el Önök is, és csodálják meg az éjszakai fényben ragyogó Kós-épületet!
Szeretettel várjuk Önöket!
Múzeumok Éjszakája
2009. június 24., szerda
Nyitva: 10.00-24.00A belépés egész nap ingyenes!
Program
16.00
A Bodvaj Egyesület (Kisbacon) lovagi játékai apródoknakMúzeumkert (eső esetén: Lovagterem)
Ma is játszható középkori gyermekjátékokat lehet kipróbálni, mint például a golyóterelgetés, lépegető játék, gólyaláb, katapult, Patkó Jankó, hordólovaglás, de ezek mellett arcfestés is lesz.
17.30
A gyergyószentmiklósi Csabafiak viselet- és fegyverbemutatója A székelyek, a kereszténység védelmezői című kiállításhoz kapcsolódva, íjászatMúzeumkert (eső esetén: Lovagterem)
18.30
Szőcsné Gazda Enikő előadása a háromszéki és csíki festett bútorokrólBartók Terem
Székelyföld a fenyőfa hazája, a festett bútorok pedig fenyőfából készültek. Megjelentük a vízifűrészek felbukkanásával köthető össze. Bár a szakirodalom a 16. századtól adatolja a székelyföldi festett bútorokat, első konkrét darabjaink a 17. századtól maradtak fenn.
A székelyföldi festett bútorok legdíszesebbjei Udvarhelyszéken készültek, Háromszék elsősorban a 18. századi építészeti elemekkel ellátott bútorairól vált híressé. Csíkban csaknem minden falunak megvolt a maga bútorfestő asztalosa.
Az előadás e sokoldalú formavilágú és gazdag díszítménykincsű bútorkultúrát elemzi és mutatja be az érdeklődőknek rengeteg kép segítségével.
19.00
Ignácz Rózsa centenáriumi kiállításTolerancia Terem
Megnyitja: Szebeni Zsuzsa, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referense, a kiállítás kurátora, valamint Kalamár György színművész.
A kovásznai születésű Ignácz Rózsa idén lenne százéves - ennek ellenére részletes életrajza nincs, ahogy monográfia sincs róla; műveiről pontos bibliográfiai jegyzék nem született, az irodalomtörténet, a lexikonok alig vesznek tudomást a színész-írónőről.
A Székely Nemzeti Múzeum és az Országos Színháztörténeti Múzeum most összefogott, hogy a centenáriumi emlékév alkalmából, vándorkiállítás keretében hívja fel a figyelmet a méltatlanul elfeledett alkotóra, a Róza leányasszony, az Anyanyelve magyar vagy a Született Moldovában írójára. A tárlaton szeretnénk megmutatni, milyen izgalmas, sokarcú egyéniség volt Ignácz Rózsa. Végigkövetni, hogyan lesz Benedek Elek felfedezettjéből ünnepelt színésznő Szegedtől a Nemzeti Színházig, megmutatni, hogyan győzi meg Tamási Áront első darabja a Görgeteg megírására, és megtudni, hogyan látja kora nagy színészegyéniségeit, vagy miként szól a gyermekekhez.
A kiállítás megvalósítását az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Magyarország), valamint a Szülőföld Alap támogatta.
A tárlat július 26-ig tekinthető meg.
20.00
A Codex együttes koncertje, utána reneszánsz táncházBartók Terem
Codex együttes
In memoriam Georg Friedrich Händel (1685-1759)
Művészeti vezető:
Filip Ignác (harántfuvola, furulya)
Kovács László (hegedű), Sinka Éva (hegedű),
Málnási Éva (harántfuvola),
Adorján Csaba (brácsa), Lázár Zsombor (gordonka),
Paul Cristian (csembaló)
Műsoron:
- Georg Friedrich Händel: C-dúr szonáta furulyára és számozott basszusra HWV 365
Larghetto-Allegro-Larghetto-A tempo di Gavotti-Allegro - Georg Friedrich Händel: c-moll szonáta furulyára, hegedűre és számozott basszusra HWV 386a
Largo-Allegro ma non troppo-Andante Allegro - Georg Friedrich Händel: Rinaldo szvit zenekarra és számozott basszusra HWV 7
Ouverture-Sarabande-Arie-Sinfonie-ArieMarsch-Adagio-Gigue - -Szünet-
- Georg Philipp Telemann: á-moll koncert 2 furulyára, zenekarra és számozott basszusra TWV 53:A1
Gravement-Vistement-Largement-Vivement - Georg Philipp Telemann: D-dúr Concerto 2 harántfuvolára, hegedűre, zenekarra és számozott basszusra TWV 53:D1
Vivace-Siciliana-Allegro-Gavotte
22.00
Csodálatos Júlia (rendezte: Szabó István)Filmvetítés a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében
Lovagterem
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
Szervezők/támogatók:
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
Oktatási és Kulturális Minisztérium, Magyarország
Szülőföld Alap
Bodvaj Egyesület, Kisbacon
MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület
Transilvania Tudományegyetem, Brassó
Georgius Egyesület
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala
A gyergyószentmiklósi Csabafiak
Székely Nemzeti Múzeum
A rendezvény médiapartnere az Erdélyi Riport.
Az összes fotó megtekinthető:
http://picasaweb.google.com/erdoszsofia.sznm/MuzeumokEjszakaja?feat=directlink

On 1 April 2015 MAGMA Contemporary Art Space from Sfântu Gheorghe celebrated its 5 years anniversary. During these five years we have collaborated with around 250 artists, art theorists, philosophers, etc. and together we contributed to what MAGMA is today.[ details ]

MAGMA Contemporary Art Space from Sfântu Gheorghe cordially invites you to the opening of the group exhibition Examples for Non-universal Chair on March 18, 2015 at 18:00. [ details ]

MAGMA Contemporary Art Space from Sf. Gheorghe kindly invites you to the opening of the exhibition 'DREAMHUNTING' by Igor BUHAROV (Kornél SZILÁGYI), Ivan BUHAROV (Nándor HEVESI) and Vasile CROAT (László HORVÁTH). [ details ]

On January 15, 2015 at 19:00 MAGMA Contemporary Art Space from Sfântu Gheorghe cordially invites you to the opening of the exhibition entitled The geometry of water by Hungarian artist Ágnes PÉTER winner of the first prize at the second edition of the International Graphic Art Biennial in Szeklerland.[ details ]

SALON VIDEO and MAGMA Contemporary Art Space cordially invite you to the opening of the archive-exhibition salonvideo_SUBmissions.[ details ]

LÖRICZ Ágnes, Dan MIHĂLŢIANU, SZATHMÁRY Lóránt, PITTMANN Zsófia, Doris SCHMID, Christoph SCHLESSMANN[ details ]

Prints, Drawings and Photos from the Ethnological Archives[ details ]

MAGMA Contemporary Art Space invites you to the opening of the exhibition entitled Master and disciple 4 of the artists Ilona NÉMETH and Jaro VARGA [ details ]

Joint temporary exhibition of the Hungarian Museum of Trade and Tourism, the Hungarian Museum for Science, Technology and Transport and the Fazakas & Kimmel Collection [ details ]

The commune Árkos and the Covasna County Capital, Sepsiszentgyörgy will host an extraordinary event: the ‘Spiral’ International Contemporary Art Symposium takes place here at the Training Center and the garden of the Szentkereszty Castle. [ details ]

Our exhibition attempts to give an overview of the main events, effects and consequences of the greatest plague epidemic of European history, the Black Death, which first devastated Europe in 1347-1349. [ details ]

Holidays and Encounters II. – Ethnographic exhibition and Europe in Miniature cultural program in the Székely National Museum[ details ]